Barion Pixel

Rólunk

bemutatkozás

A holland gyökerekkel rendelkező Dorkász Szolgálat Alapítványt 1991-ben alapította Dirk Jan Groot, aki 1982-ben kapta az indíttatást, hogy létrehozzon egy olyan nemzetközi keresztyén segélyszervezetet, mely segíti a kommunista országokban elnyomottakat. A magyarországi szervezet 2016-tól függetlenedett a hollandiai anyaszervezettől, akivel azóta is jó kapcsolatot ápol. Telephelye a Debrecen-Erdőspusztán található Dorkász Pihenőközpont, mely 5,5 hektáron biztosít lehetőséget a sportolásra, táborozásra és konferenciák szervezésére elsősorban egyházi csoportoknak és hátrányos helyzetű embertársainknak. A Dorkász Szolgálat Alapítvány kuratóriuma felekezetközi egyházi és laikus vezetőkből áll. A magyarországi szervezet, melynek új neve Dorkász Szolgálat, 15 településen több, mint 40 gyülekezettel és intézménnyel együttműködve valósítja meg fejlesztő programjait határon innen és túl magyarországi támogatók segítségével. Kiemelt célcsoportjai közé tartoznak a rászoruló családok, hátrányos helyzetű gyermekek és a nehéz körülmények között élő idősek. Diakóniai programjain keresztül évente átlagosan 22 tonna ruhát és 22 tonna élelmiszert oszt ki, mintegy 10000 kedvezményezett számára. 
A Dorkász Szolgálat egy dinamikusan növekvő szervezet, mely szeretné kiszélesíteni tevékenységeit és újabb helyszíneken, újabb csoportok számára biztosítani a megfelelő segítségnyújtás lehetőségét.

misszió

Rászoruló embertársaink életében elősegíteni az önálló, felelősségteljes életmódot adományozás és képzések kombinációjával, hogy minél inkább kihasználják Isten-adta képességeiket fejlődésükben.

Látásunk: Megváltozott életek

módszerünk

  • A segítségnyújtás helyi szinten történik
  • A kedvezményezettek rendszeresen részesülnek adományokban
  • Személyes kapcsolatokra építve történik a megvalósítás
  • Lépésről-lépésre segítjük elő a változást
  • Az adomány mellett képzésekkel segítjük a kedvezményezettek
    fejlődését
  • Fenntartható módon segítünk
  • A programok által elért változás mérhető és bizonyítható

Ismerd meg jelenleg folyó szociális projektjeinket!

Projektek

 

A dorkász munkaválallói felé is elkötelezett!

Ismerd meg esélyegyenlőségi tervünket!

Elolvasom>>

igazgatói köszöntő

Ábel

Ezt mondja Jézus: “Összegyűjtenek eléje minden népet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől …Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám.” (Máté 25:32-36) 
Mikor látjuk Jézust? Hogyan segíthetünk neki? Hogyan kerülhetünk az utolsó napon a megfelelő csoportba? Ezekre a kérdésekre adnak választ szociális programjaink, melyek oda visznek kézzel fogható segítséget, ahol a legnagyobb szükség van rá! “…ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan.” (1János 3:18) Napjaink Magyarországában még mindig nagy szakadék választja el egymástól a szegénységgel küzdőket és a jólétben élőket. A felzárkózás az Európai Unióhoz, s az elmúlt évek szociálpolitikai döntései bizonyos rétegeknek kedveztek és anyagilag megerősítették őket, ugyanakkor sokan maradtak, akik számára a napi létfenntartás is gondot jelent (több, mint 380.000-en élnek a létminimum alatt). A Dorkász Szolgálat feladata az, hogy tényleges felemelkedést érjen el a rászoruló emberek között. Mi kézzel fogható formában osztjuk meg Krisztus szeretetét a szűkölködőkkel. A maradandó javulást, hosszabb távon a helyi keresztyén közösség közreműködésével érjük el közöttük. Bízom abban, hogy sok jó érzésű embertársunk csatlakozik a missziónkhoz!

Kiss Ábel Lukács

Ügyvezető

Ferenc

Amikor hazánk gazdasági helyzete stabilizálódik, sőt erősödik és egyes társadalmi rétegek életszínvonala emelkedik, nem feledkezhetünk meg arról, hogy a népesség harmada szegénységben él és százezrek küzdenek a napi megélhetésért a mélyszegénység viszonyai között. Amíg a felső középosztálynak megvannak a felemelkedéshez az esélyei, az alsó középosztály – nem beszélve a perifériára vetettekről – naponta az elszegényedés vagy a mélyszegénység próbatételeivel néz szembe. Én több, mint 10 éve szolgálok a Dorkász kuratóriumában és látom, ahogy emberi életek változnak meg a szolgálatunknak köszönhetően. A szegénységben, mélyszegénységben élő embertársunk ugyanúgy Isten képére és hasonlóságára teremtetett, méltó arra, hogy tisztességes feltételeket teremthessen maga körül. A Dorkász Szolgálata csak akkor végezheti hatékonyan a munkáját, ha jóakaratú emberek összefogása támogatja és együttműködhet azokkal a közösségekkel, melyek egyformán segítenek a közös célok megvalósításában. Ezért kérem, csatlakozzon Ön is a Dorkász missziójához!

Vojtkó Ferenc

Kuratóriumi elnök

csapatunk

vezetőség

kiss ábel lukács ügyvezető
keleti gábor területi igazgató - dorkász budapest
tokai imre szakmai igazgató
dr. vojtkó-pék ildikó jogi igazgató
mózesné püski zsuzsanna kommunikációs vezető
kriszt dániel vezető lelkipásztor
komonyi györgy üzemeltetési vezető
lénárt-muszka attila iskolavezető

felügyelő bizottság

dr. berényi sándor elnök
dr. csabina sándor dr. nagy gábor

kuratórium

vojtkó ferenc elnök dirk jan groot dr. bedekovics lászló dr. budai zoltán dr. vasas lászlóné